Festmények száma: 2 835 910
Grafikák, nyomatok száma: 988 775
Szobrok, érmek száma: 75 488
Zsolnay kerámiák száma: 539
Gulácsy Lajos 1882-1932
Életrajz
Festő.
Budapest, 1882 - Budapest, 1932A budapesti mintarajziskolában kezdett tanulni Balló Edénél, lényegében azonban autodidakta volt. 1902-ben Rómában, majd Firenzében és 1906-ban Párizsban járt tanulmányúton. Olaszországot később több ízben is felkereste, s számos képén festette meg az olasz városok középkori, reneszánsz hangulatát. 1907-ben volt első gyűjteményes kiállítása Budapesten, az Uránia műkereskedésben, 1911-ben Nagyváradon és Temesvárott, 1912-ben Szegeden állította ki műveit, amelyek egy sajátos álomvilág költői megnyilvánulásai (Dal a rózsatőről, Flórenzi tragédia stb.). 1908-ban elnyerte a Ferenc József jubileumi díjat. A háború kitörésekor Velencében idegrendszere összeroppant, s ettől kezdve rövid megszakításokkal az idegszanatóriumok, 1917-től kezdve pedig haláláig elmegyógyintézet lakója volt. E korszakban álombirodalmának, Naconxipannak tájait, embereit ábrázolja gyöngéd színű, lágy tónusú szürrealisztikus képekben (Ópiumszívó álma; Rózsalovag). Festészetének azonban véget vetett 1924-ben bekövetkezett vaksága. 1922-ben az Ernst Múzeumban gyűjteményes kiállítást rendeztek műveiből. Ekkor írta hozzá barátja, Juhász Gyula megrázó versét (Gulácsy Lajosnak). Művészete a preraffaelitizmus magyar változata, bár víziói már néhol a szürrealistákhoz közelítették életművét. Emlékkiállítását 1936-ban a Nemzeti Szalonban, 1974-ben pedig a Bibliotheca Officinában rendezték meg. Az I. világháború kitörésekor súlyos lelki válságon ment át. Művészetét különös álomvilág, sajátos líra jellemzi. Rokokó hangulatú, légies nőalakjai, sétáló figurái, a Beatricével találkozó Dante légies álomvilágban mozognak. Művészete nem tartozik semmilyen "izmushoz", Gulácsy álmodó fantáziájának, a középkorhoz tapadó áhítatának az ösztönös kivetítődése. Finom festői hang, lágy tónusok, néhány képén még zománcos színmegoldás jellemzi meseszerűen átfogalmazott olasz történelmi és zsánerjeleneteket ábrázoló festészetét. Képei a Magyar Nemzeti Galériában és magángyűjteményekben találhatók.
Lexikális referencia
Mozgalom
Alkotások száma az adatbázisban: 369
Gulácsy Lajos összes műve
Regisztráljon és keressen!
A regisztráció biztonsági megerősítéséhez: alap díjas SMS elküldése szükséges.
Eladnám a(z) Gulácsy Lajos festményemet!
Ez nem értékbecslő szolgáltatás. Ajánlja fel megvételre Gulácsy Lajos festményeit.
Az Ön által feltöltött festmény fotó alapján készpénz vagy aukciós értékesítési megállapodást kötünk!
Küldjön jó minőségű - lehetőleg nem mobiltelefonnal fotózott - digitális fotókat!
Konkrét vételárat a feltöltést követően telefonon egyeztetünk!










Készpénzért
megvásároljuk az alábbi magyar festők műveit: